Lelkizés

Sziasztok! Rég nem jelentkeztem már és gondoltam beszélek arról, mi a helyzet.

Egyfelől a munkahelyem mindent megtesz, hogy visszavágyakozzak a pokolba, egyszerűen szörnyű. Emellett befejeztem a Chainsaw Man mangát, ami hirtlen lett nagy kedvenc és azt gondoltam, ha gyorsan túlleszek rajta, akkor tudok majd másra koncentrálni. Hát nem így lett. Másfél hónap alatt 97 fejezet, azt hiszem, ez valamiféle új rekord. De végül csak az üresség maradt utána, főleg, hogy az AA-ra, ahol megkapná a kellő olvasótábort, nem kerül ki belátható időn belől és ez elszomorít.

Őszintén szólva nincs nagy kedvem haladni a Mushoku tensei-jel, ilyenkor az szokott lenni a stratégiám, hogy teljesen rendszertelenül mindenféle fejezeteken elkezdek dolgozni, hogy legalább valamivel haladjak. Szerintem már az utolsó kötet összes fejezetébe belekezdtem. Viszont már ez se igazán segít. Van bennem ez a szorongás, minden alkalommal, mikor arra gondolok, hogy most ezt kell fordítanom, “Még ha bele is kezdek, alig fogok haladni vele”, “Tényleg van értelme fáradni 5-10 oldallal, ha még 1000 van hátra?”, csak elmennek az órák és mintha egy helyben topognék. Ezzel már évek óta küzdök és egyszerűen nem tudom elképzelni se a végét. Nem tudom, mikor vagy hogyan lesz ez jobb egyszer…

Mellesleg hamarosan lejár az előfizetésem a chat-re. Jó lenne valami másik szolgáltatást használni, mert rendszeresen lehal a szerverük, de eddig nem találtam semmit. Szóval, ha 19-e körül meghalna a chat, akkor az ezért lesz, bár valószínűleg csak visszavált ingyenesre, hmm…